Budapest, 2010.09.08. – A Google ma bejelentette továbbfejlesztett kereső felületét és infrastruktúráját, amely gyors és „gondolatolvasó”.
A néhány héten belül itthon is elérhető Google Instant még könnyebbé teszi a keresést: amint a felhasználó elkezdi egy keresőszó begépelését, az eredmények azonnal, automatikusan megjelennek, és az újabb betűk bevitelével egy időben dinamikusan változnak. Becsléseink szerint az Instant használata egy tipikus keresés során 2-5 másodperc időmegtakarítást jelent – ami a világszerte megspórolt időt összeadva több mint 11 óra másodpercenként!
Célunk, hogy a felhasználók az információkat minél gyorsabban megtalálják, és itt minden másodperc számít. A Google Keresési Javaslatok (melynek neve mától Autocomplete) tapasztalatai alapján a keresőszavak prediktív kiegészítése 50%-kal csökkenti az egy tipikus kereséshez szükséges időt.
„Régóta tudjuk, hogy ha képesek vagyunk előrejelezni a keresőszavakat, akkor előre tudjuk jelezni a keresési eredményeket is, de számos tervezési és technikai kihívást kellett leküzdenünk, hogy ez valósággá váljon” – áll a Google hivatalos blogbejegyzésében.
Mára ez sikerült. Megszületett a Google Instant, ahol már nem szükséges befejezni a keresőszavak begépelését, vagy entert nyomni a kereséshez.
A releváns keresési eredmények dinamikusan jelennek meg és változnak a keresőszó begépelése közben, így a felhasználó gyorsan reagálhat az eredményekre, és azonnal a szükséges weblapra kattinthat. Emellett a megjósolt keresési kritériumok között navigálhat is, és az eredmények azonnal láthatóak, ahogy az egérrel lefelé halad.
A Google Instanttal tovább feszegetjük a technológia és infrastruktúra határait. Egy tipikus keresés során, becsléseink szerint, az Instanttal 5-7-szer annyi találati oldal jelenik meg, mint korábban. Ezzel még hatékonyabban kezelhetjük a már most is több mint egymilliárd keresést, amit a Google oldalán indítanak nap mint nap.
A Google Instant mától elérhető a google.com címen angol, valamint német, francia, spanyol, olasz és orosz nyelvre állított Google fiókok esetében. Az újítást néhány héten belül a magyar felhasználók is élvezhetik.
Mennyi időt spórol nekünk a Google Instant?
A cég becslései szerint az új Instant keresővel minden keresés esetén átlagosan 3,5 (2 és 5 közötti) másodpercet spórolhatunk, miközben naponta több mint 1 milliárd keresést hajtanak végre a Google oldalán. Ha a világon mindenki Instantot használna, ennyi időt takaríthatnánk meg:
• 3,5 milliárd másodpercet naponta
• 58,3 millió percet naponta
• 350 millió órát évente
• 11 órát másodpercenként
• 111 évet az emberiség életéből minden nap