Az oldalgazda szó egyfelől olyasvalakit jelölhet, aki több mint webmester és több mint oldaltulajdonos, másfelől pedig olyan szakembert, aki egy újfajta szakma képviselőjeként valahol a webprogramozó, webdizájner és a megbízó között helyezhető el.
Az oldalgazda szót ((Jároli József)) kezdte el használni először szélesebb körben, majd később olyan cégek is hivatalos kommunikációjuk részévé tették, mint a ((Google Magyarország)).
Webmester és oldaltulajdonos
Amikor a ((Tartalomkezelő rendszer))ek segítségével minimális programozási ismeretek nélkül is létre lehet hozni komplex weboldalakat, sokszor nem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett webmesterről, hiszen a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy az oldal működtetője akár maga végezze a weboldalak fejlesztésének és fenntartásával kapcsolatban felmerülő összes feladatot. Ezért kezdtem el használni az oldal elődjén a ((Webni))n az OldalGazda felhasználói nevet, mely kifejezőbb abból a szempontból, hogy az oldalgazda nem csupán a technikai, hanem a tartalmi kérdésekkel is foglalkozik.
Webfejlesztő és megbízó
A weboldalak létrehozásának és működtetésének „tudománya” mára annyira szerteágazó lett, hogy egyrészt egy ember nehezen tudja minden ágát kimagasló szinten művelni, másrészt pedig egyre kisebb rálátása van a szűkebb területén kívül eső, de a weboldalak gazdaságossága szempontjából fontos egyéb szakterületekre. Egy webfejlesztő nem feltétlenül ismeri annyira a keresők működését és a keresőkkel való együttműködés lehetőségeit, hogy az általa fejlesztett oldal a lehető legtöbb látogatót tudja vonzani, egy megbízó pedig nem feltétlenül tudja, hogy szolgáltatásait vagy termékeit hogyan kell tálalnia weboldalán ahhoz, hogy minél több látogató érkezzen a keresők felől. Mindkét szereplőből hiányzik tehát egyfajta ((Webismeret))i tudás, melyet jó esetben egy harmadik résztvevő, egy új szakma képviselője, a ((Webgazdálkodás)) elveivel tisztában levő oldalgazda pótolhat, hasonló szerepet betöltve, mint a valós élet oly sok területén a közgazda.